Sunday, September 15, 2013

Beton és cseresznyefavirág - Észak-Kórea

Nem tudom miért, de mindig érdekelt Észak-Kórea. Talán azért, mert nincs mégegy ország, ami körül ennyi rejtély lenne, amiről ilyen kevés szivárog ki. Persze annak alapján, ami kijut, érthető is, hogy nem tud több minden napvilágot látni, sőt az embernek kétségei támadnak, hogyha feltételezve ezek a „kisebb rossz” dolgok az országban, akkor mi lehet az, ami teljesen titkos, és esetleg a „ha megtudod meg kell hogy öljelek” kategóriába tartozik.

Az utóbbi időben, valahogy ebbe a témakörbe is gyakran beleakadok, ezért gondoltam, hogy itt az ideje, hogy írjak néhány gondolatot. Nem is azt szeretném hangsúlyozni, mik azok – a sokak számára már köztudott – furcsaságok, hanem inkább a teóriát ami e mögött meghúzódhat. Ami furcsa, hogy az utóbbi időben, körülbelül 2 különböző oldalról olvastam beszámolót, kb. két vég véleménnyel.

Az egyik, egy elég pozitív összegzés, egy kanadai diák „tollából”, aki érdekesen a beton tömbleteket állította kontrasztba a cseresznyevirággal. Ezzel próbálta jellemezni a kormányt, mint a kemény militarizmus képét, az emberekével, akikről teljesen pozitív véleménye volt. Szerinte boldogok így is, és szívesen megosztják azt a keveset is amijük van. Az egyedüli nap Észak-Koreában a május nap, amikor az emberek szabadon járhatnak-kelhetnek, piknikezhetnek a szabadban néhány órára. Persze felmerül a kérdés, hogy a kanadai jó benyomása, nem-e csak látszat, amit igazából nem tudhatunk.


A másik oldal, amiről nem olyan régen olvastam, már nem volt ennyire fényes. Ez a cikk magyaroktól származott, akik több oldalán át, sajnos egyetlen pozitívummal sem szolgáltak. Sőt. A cikk elolvasása után úgy voltam vele, hogy eddig is rengeteg elrettentő dolgot hallottam ÉK-ról de úgy látszik, még mindig vannak dolgok – és valószínűleg lesznek is – amiket újonnan tudok meg.

Nem is akarom túlszaporítani a szót, és nem is a példák miatt írtam ezt. Aki tudni akarja, szerintem nem gond bárhol utána olvasni interneten. Kicsit szomorú a tény, hogy ebből az országból – és így az emberekből – úgy érzem, kirakati majmokat csinálnak a turistáknak, akik azért járnak ide, hogy lássák milyen rossz is itt. És a szomorú, hogy az idegenforgalom, úgy ahogy hivatalosan kísérővel, de engedélyezett, de már egy riporter nem mehetne be az országba. 

No comments: